Andrással a nógrádverőcei vezetőképző táborban találkoztam először 1975-ben, magam új voltam ebben a környezetben – a lakóotthoni klubvezetők felkészítése volt a feladatom –, András „káderes" volt, csak annyi emlékem maradt róla, hogy csendes, megfontolt, nyugodt volt mindig.

A következő emlékem nár OB-tag koromban ért: Takács Béla helyett a KISZ KB Füzeséry Bandit javasolta első titkárnak.

Az Unter den Linden és a Friedrichstraße északi sarkán, a Haus der Schweiz-cal szemben lévő – ma már nyomaiban sem létező – Hotel Unter den Linden-ben egy szobában volt a szavazás (fogalmam sincs, hogy miért nem a néhányszáz méterre fekvő Nagykövetségen történt az aktus, azt sem tudom, hogy Takács Bélát miért kellett felváltani: ő – úgy tudom – Karl Marx-Stadt-ba jött nevelőnek, onnan lett az OB első titkára, majd hazatérése után a Vasas Művészegyüttes igazgatója fiatalon bekövetkezett haláláig).

Arra sem emlékszem, hogy titkos, vagy nyílt volt-e a szavazás, csak annyira, hogy Deák Gábor, a KISZ KB akkori ifjúmunkás-titkára javasolta kooptálni Andrást az OB első titkárának. Andrást mindannyian ismertük, bár valószínű, hogy vadidegent is elfogadtunk volna. Azért az igazsághoz tartozik, hogy Deák Gábor igen rokonszenves volt, pár nappal később részt vett(ek) a lakógyűlésünkön, ahol az történt, ami ilyen esetben történni szokott: a srácok feltették a kérdéseket, hogy 18 év alattival miért nem, és a csajok miért nem maradhatnak reggelig, a német házvezetés ellenőrizheti-e a lakásokat az ottlakók távollétében, a vállalat miért nem juttat... stb. Az érzelmeket a lakógyűlést követő, klubban-főzött paprikáskrumpli és a kovászos uborka elmosta: azt mind a kérdezők, mind a kérdezettek egyforma étvággyal fogyasztották (Vass Józsi azóta is emlegeti, hogy „mi együtt ettünk paprikáskrumplit Deák Gáborral").

Visszatérve a választáshoz: a szavazatok összeszámolása után András elővette a zsebéből repülőjegyét, megköszönte a bizalmat, és azzal kezdte, hogy akkor ezt most vissza kell váltania, azután folytatta azzal, amiből már semmire nem emlékezem. Nem hiszem, hogy csak nekem lett volna szimpatikus, még akkor sem, ha esetleg előre lett volna tervezve.

Soktízezer kilométert utaztunk együtt: a havi OB-ülésekre szinte minden esetben együtt utaztunk, volt, hogy Magyarországra is elhívott Mitfahrer-nek és végigbeszéltük a valamivel több, mint 900 kilométert – Csehszlovákiában még nem volt egybefüggő a 70-es évek végén az autópálya, nem beszélve Magyarországról.

Aztán 1981-ben visszatértem Magyarországra, majd, hogy a havi lakástörlesztés mértéke meghaladta a a havi fizetésemet, mások lettek a fontos dolgok.

Jóval a 89-90-es változások után, az ezredfordulót követően az egyezményes web-oldalt építgetve a régi ismerősöket keresve kaptam meg András telefonszámát, de elmondta: már nem érintik meg azok az idők. De az egy másik András volt.

Isten veled András, nyugodj békében!

Zsebényi József