Három év az
NDK-ban
Jól éltek a szocializmus
idején államközi szerződés alapján német földön dolgozó magyar fiatalok,
de a politika tiltott
terület volt számukra, folyamatosan megfigyelték őket
Lázin Miklós
András – 2017.12.22. 04:28
Egy 1968-as
osztályfőnöki órán hallottam másodszor arról, hogy az NDK-ba lehet menni
dolgozni,
először
pedig a rádióban egy műsorban beszéltek róla – idézte fel lapunknak Nagy F.
László
, aki három
esztendőt töltött annak idején a demokratikusnak mondott Kelet-Németországban.
Beszélt arról is, hogy ha az ember kellően
sokat vállalt, akkor nagyon szépen lehetett odakint keresni.

Nagy F. László: A fizetésem
ötszázötven márka volt, egy kávé harminc pfennigbe került…
Bejártuk az országot,
nyaraltunk a tengernél is (Fotó: Bodnár Partícia)
– Kalandvágyból ment az NDK-ba dolgozni?
– Azért ennél összetettebb volt a motivációm.
– Azaz?
– A történet azzal indult, hogy 1968 februárjában akkori osztályfőnökünk az
egri Dobó István Gimnázium
és Szakközépiskolában – egyébként az 1936-os
berlini olimpián a vívóválogatott tagja volt
– közölte velünk, egy nemrégiben kötött államközi szerződés
alapján három évre a
– Német Demokratikus Köztársaságba lehet menni dolgozni. Nos, ő
azt mondta, fiúk,
– ez egy másik ország, más kultúra, meg lehet a német nyelvet
tanulni, embereket megismerni,
– így annak, aki nem akar
érettségi után egyetemre-főiskolára menni, mindenképpen érdemes belevágni.
– Vonzó volt az is, hogy az ember vehetett egy MZ motorkerékpárt.
– És mi volt még, ami erre az útra vitte?
– Édesapám a háború végén amerikai hadifogságba esett, s rengeteget mesélt az
osztrákokról és a németekről,
– arról az alaposságról és precizitásról, ami ma is annyira
jellemző rájuk. Ugyancsak sokat nyomtak a latban
– az egykori Budapesti
Nemzetközi Vásáron látott német termékek, de leginkább a motorok és a
gépkocsik.
– Egy, már kint dolgozó ismerősöm beszámolói is ösztönzőleg
hatottak az ottani lányokról.
– Tehát jelentkezett…
– Igen. A szerződés aláírása előtt volt egy sor erkölcsi és orvosi vizsgálat.
Akadt egy falumbéli fiatalember,
– aki tett valami, igazából súlytalan dolgot, ami miatt lehúzták a
nevét a listáról.
– Mikor indultak?
– Pontosan emlékszem, 1968. október 17-én. Az első csoport, és mi, a másodikak
voltunk az igazi „hősök”,
– az utánunk következőknek már könnyű dolguk volt. Akkortájt
történtek a „sajnálatos csehszlovákiai események”
– és annak nyomán a Varsói Szerződés csapatainak bevonulása,
aminek következtében
– minket az éj leple alatt „csempésztek” át Csehszlovákián.
– Beszélt valamennyire németül?
– Alig. A Heves Megyei Tanács indított ugyan egy gyorstalpaló tanfolyamot, de
az nem sokat ért.
– Hová kerültek?
– A szászországi Karl-Marx-Stadtba, azaz a régi Chemnitzbe.
A szálláshelyünk egy tizennégy emeletes magasházban (Hochhaus) huszonhat négyzetméteres
garzonlakás volt,
– és négyen éltünk benne, de voltak szerencsésebbek, akik egy új
lakótelepen, már háromszobás lakásban kaptak
– elhelyezést hatan. Rögtön
az első napon elmentünk sétálni, s szembejött velünk két lány, egy barátom,
– Lajos az egyiket megszólította,
később ő lett a felesége.
– Mi volt az ön munkája?
– A kötőgépgyárba (Strickmaschinenbau) kerültem radiálfúróra. Ez a
TEXTIMA-tröszthöz tartozó üzem
– akkoriban jól menő cégnek számított, számos országba exportálta
a termékeit. A fizetésem ötszázötven márka lett,
– és már akkor ötnapos
munkahétben dolgoztunk, ha nagyon ráhajtottunk, akár nyolcszázötven márka is
bekerült a borítékba.
– Egy 0,33-as sör
negyvennyolc, egy kávé harminc pfennigbe került, egy rántott szelet körettel
három márka ötvenbe
– – jól éltünk, kár lenne tagadni. Az államközi szerződés szerint
három esztendőt lehetett dolgozni,
– ezt kivételes esetben egyszer lehetett hosszabbítani. Fontos
megjegyezni, végig figyeltek minket.
– Egyszer valaki megkérdezett egy idősebb német kollégát, mikor
volt jobb, Hitler vagy Ulbricht alatt
– – két hét múlva hazaküldték a túl kíváncsi illetőt.
– Barátsággal fogadták önöket a németek?
– Tartózkodóan, de azért egy-két hónap után már befogadtak minket. Ennek
ellenére akadt olyan is,
– akivel a munkaügyeken túl három esztendő alatt sem sikerült
közelebbi kapcsolatba kerülni.
– Mit hozott haza a sok élményen kívül?
– Például egy MZ motorkerékpárt. A gyári mintaboltban, Zschopauban 2850
márkáért jutottam hozzá az álmomhoz 1969 áprilisában.
– Az összehasonlítás miatt
nem árt tudni, hogy akkor egy Trabant négyezer-ötszáz, egy Wartburg pedig
nyolcezer márkába került…
– Fényképezőgépet, fotólabort és sok mást is hoztam. Életem
legszebb három évét töltöttem az NDK-ban, ezért egy percig sem sajnálom,
– hogy kimentem. Végigjártuk az ország jelentősebb városait, a
világhírű múzeumokat, nyaraltunk a tengernél, olyan helyeken, ahová akkoriban csak kevés magyar fiatal juthatott el. Fiatalok voltunk,
csodálatos volt. |