KEZDŐOLDAL KÖZÖSSÉGI OLDAL EGYESÜLETI OLDAL ARCHIVUM KERESÉS KAPCSOLAT
2017. december 12., kedd | 50. hét | Gabriella névnapja van    

Információk
Csevegő
Rendezvények
Beszámolók
Fórum
Képgaléria
Blog
Chat
Videók
DDR múzeum
Telekocsi




 
Borkó László albumába új kép került feltöltésre
2017 Mikulásbuli


 
Jubileumi Emlékérem
Hajdúszoboszlón a 10. országos találkozón alábbi személyek és egyesületek kaptak emlékérmet az egyezmény aláírásának 50. évfordulója alkalmából. Emlék...
Tovább>>


 
Meghívó elnökségi ülésre 2017. december 13. szerda 17 óra.
Meghívó

az NDK-s Magyarok Közhasznú Egyesülete soron következő elnökségi ülésére, melynek
Időpontja:2017. december 13. szerda 17 óra.
Tovább>>


 
Soproni színházlátogatás beszámolója

Színházlátogatás Sopronban 


Tovább>>


<<< Vissza a hírekhez
EBÉDIDŐ ÉJFÉLKOR
Bobák János [bovill] - 2017-11-23 19:45:40

http://magyaridok.hu/lugas/ebedido-ejfelkor-2453185/

LUGAS, LUGAS RIPORT

NDK-S MAGYARNAK LENNI MA MÁR ÉLETÉRZÉS

EBÉDIDŐ ÉJFÉLKOR

Idén ötvenéves az az államközi szerződés, amelynek keretében 16 év leforgása alatt negyvenezer honfitársunk vállalt munkát a Német Demokratikus Köztársaságban. A hazánkénál keményebb diktatúrában telepedtek le, de ebből sokan csak keveset érzékeltek. Barátságok, szerelmek szövődtek, gyerekek születtek – olyanok is, akik csak most, évtizedek elteltével találkozhattak hazatért magyar szülőjükkel. Ma több száz NDK-s magyar vesz részt megemlékezéseken, németországi faültetéseken.
Berlin, Alexanderplatz. Nemcsak Alfred Döblin regényének címe ez, hanem több tízezer honfitársunk meghatározó fiatalkori élménye is. Látni az „Alexet”, a tévétornyot, a világórát, a népek barátságáról elnevezett kutat. Vagyis a Német Demokratikus Köztársaság, a szocialista Magyarország testvérországa – az ismert NSZK-fordulattal: „az úgynevezett NDK” – fővárosát, az 1961 és 1989 között fallal kettévágott Berlint. Egy kommunista diktatúra, sőt a Kádár-kori Magyarországnál keményvonalasabb rendszer központját – ezt azonban az innen kiutazó húsz év körüli magyarok akkor nem feltétlenül így érzékelték.

Lavór helyett összkomfort

– Fiatalok voltunk, élveztük az életet. Szabadidőnkben beutaztuk a vidéket, jártunk Magdeburgban, Drezdában, a lipcsei vásáron – emlékezik vissza csepeli otthonában a Bobák házaspár.

Fotó: Havran Zoltán

Bobák János és Bobák Jánosné, Edina 1977-ben mentek ki – akkor még külön-külön – Erfurtba, ebbe az NSZK-határhoz viszonylag közel eső türingiai városba. A csepeli fiú éppen villanyszerelőnek készülve végezte el a szakközépiskolát, a pécsi lány bőrdíszművesnek tanult. Gyárakban helyezték el őket, János villanyszerelőként dolgozott a VEB Umformtechnikben, Edina pedig betanított munkásként a VEB Funkwerk híradástechnikai üzemben. A magyarok számára az NDK-ban kijelölt foglalkoztató vállalatok 49 tételes lajstroma Drezdát, Radebeult, Ebersbachot, Karl-Marx-Stadtot (ma Chemnitz), Lipcsét, Hallét, Sömmerdát, Rostockot és más városokat is felölelt. A keletnémet gyárak neve előtt állandó díszítő jelzőként ott a VEB mozaikszó, a magyar állami vállalatnak megfelelő és a népi tulajdonra utaló Volkseigener Betrieb rövidítése.

Keletnémet oldalról érthető volt a külföldi munkaerő iránti igény: az NDK lakossága az 1950-es 18,4 millió főről 1980-ra 16,7 millióra csökkent, miközben a rendszer egyre több fiatalt kötött le az erőszakszervezetekben, köztük a határőrségnél, amelynek a külföldre, elsősorban az NSZK-ba való további disszidálások megakadályozása volt a feladata. Magyarországon ellenben a népesség demográfiai fellendülésnek, többek között az úgynevezett Ratkó-gyerekeknek köszönhetően az 1949-es 9,2 millió főről 1980-ra 10,7 millió főre bővült.

Fotó: Havran Zoltán

A teljes foglalkoztatás mellett – a dologtalanságot közveszélyes munkakerülésként (kmk) büntették – érezhető volt az úgynevezett belső munkanélküliség is: a Kádár-rendszer már nem minden fiatalnak tudott értelmes és értékes munkát adni az üzemekben. Mindezzel együtt az 1967-ben megkötött államközi egyezmény keretein belül, viszonossági alapon magyar üzemek is foglalkoztattak NDK-beli munkavállalókat, de jóval kisebb mértékben, mint fordítva. Ők az Ikarusban, a MOM-ban (Magyar Optikai Művek), a FÉG-ben (Fegyver- és Gázkészülékgyár) helyezkedtek el többnyire.

– Elhatároztam, hogy mindenképpen kimegyek, olyanok voltak itthon a családi körülményeim. Sőt azt is tervbe vettem, hogy majd német férfihez megyek feleségül. Bőrdíszművesre ugyanakkor Erfurtban nem volt szükség, más munkát kellett végeznem – meséli Bobák Jánosné, Edina, akit már az elején lenyűgöztek a jó kinti körülmények. Úgynevezett Wohnheimban, azaz lakóotthonban szállásolták el őket. – Összkomfortos, fürdőszobás lakást kaptunk, ez az itthoni lavórban mosakodáshoz képest nagy előrelépés volt. Fizetni sem kellett érte – emlékezik vissza.

Német nyelvtanfolyamra járhattak, évi kétszeri hazautazási lehetőségük volt Magyarországra, húsz kilogrammos csomagokat adhattak fel itthonra. A pakkokat jól megtömték a Magyarországon kelendő NDK-s árukkal: nagyon ment például a tigrismintás pléd. De a hiánygazdaság azért megmutatkozott kint.

Fotó: Havran Zoltán

– Az apósom kért, hogy hozzak neki NDK-s fúrógépet. Ám éppen nem lehetett kapni – mondja Bobák János, aki aktív volt a magyar–NDK csencselésben. Előfordult, hogy a magyar–csehszlovák határon, Szob–©túrovónál légpuskatöltényekkel kapcsolták le, de nagy baja azért nem lett belőle. Megfordult jövet-menet kvarcórával, Amo szappannal, Bac dezodorral. De nemcsak a „kis mellékes”, hanem a kinti munkabér is vonzó volt. Hazai fizetésüknek a kétszeresét, a műszakpótlékokkal akár több mint a háromszorosát kereshették meg az NDK-ban dolgozó magyarok. Félretehettek itthoni jövőjükre.

– Volt persze, aki elitta a keresetét – teszi hozzá Edina.
– Mi volt a legszokatlanabb? – kérdezem.
– Az, hogy akkor is imitálni kellett a munkát, amikor éppen nem volt. Magam osztottam be a feladataimat, de volt, hogy a hó vége előtt már elkészültem. Akkor öt napig úgy kellett tennem, mint aki dolgozik – mondja Bobák János, megemlítve egy további furcsaságot is: – Az éjszakai műszakban ugyanúgy megtartották a németek az ebédidőt. Éjjel fél egykor képesek voltak elővenni a meleg ebédet. Számos magyar egyébként is nehezen szokta meg a gyári ételt, főleg a barna generálszószt. „Ohne Sauce”, azaz mártás nélkül kérték inkább a menüt.

A türingiai Ilmenauban dolgozó Tóth György írja öccsének – a levelet betűhíven idézi ő maga Az NDK-ra gondolsz majd egyszer… című könyvében –: „Hát kérdezted, milyenek a németek. Nem is tudom. Múltkor odajön az abtájlungszlájter [részlegvezető – Sz. L.], ez itt egy nagykutya, nekem esik, mint a bolond tehén az anyja fiának, és vakkantgat nekem, aztán üvölt, mint a fába szorult féreg, hogy cakk, cakk, lósz an dí árbájt [gyerünk a munkába! – Sz. L.]. Na, mondom, már meg is utáltam a németeket. Hát másnap meg odajön a siktlájter [műszakvezető – Sz. L.], ez egy kisebb kutya, az meg aszongya: niksz zo snell, immer langzám, ruhig, ví dí dojcse kolégen [ne olyan gyorsan, mindig lassan, nyugodtan, mint a német kollégák – Sz. L.]. Hát erre meg rögtön megszerettem a németeket. A fene sem tud ezeken eligazodni.”

Fotó: Havran Zoltán

A hiánygazdaság a keletnémet mindennapokban is érezhető volt, különösen, ami a zöldség-gyümölcsöt, a primőr árut illeti.
– Nagyon ügyeltek arra, hogy egy ember csak egy adaghoz juthasson hozzá. Ha például a párommal mentünk, nem tehettem kettőnk adagját egy kosárba. Két külön kosárba kellett tennem, és úgy mehettünk a pénztárhoz – mondja Bobák János.

Ilyen vásárláshoz kapcsolódik egy vicces félreértés is, bepillantást engedve a magyarok alkalmankénti nyelvi nehézségeibe. „Valamikor a hetvenes évek elején Sömmerdában [türingiai kisváros Erfurt közelében – Sz. L.] elmentem a zöldségeshez… Az ugyebár ismert, hogy almán, káposztán és burgonyán kívül nem volt nagy választék az NDK-ban. Mikor sorra kerültem, kértem egy kiló almát. Mire a hölgy mosolyogva hátrament a raktárba, és visszatért egy óriási papírzacskóval a kezében.

Csodálkoztam, hogy miért ment hátra a raktárba, mikor a mögötte lévő ládákban volt az alma. A zacskó tele volt zöldséghulladékkal. Kiderült, hogy ő az egy kiló Apfelt [alma – Sz. L.] Abfallnak [hulladék – Sz. L.] értette, és arra gondolt, talán nyulat tartunk az erkélyen.” (Más, hasonló történetek között idézi Vass József az 1967-es egyezmény 50. évfordulójára megjelent NDK-s jubileumi magazinban – 2017. május, I. év. I. szám, Budapest.) Másvalakivel Erfurtban esett meg, hogy arra ugyan emlékezett: a németek a húsárut nem dekában, hanem grammban mérik, de rosszul számolta át a mennyiséget, és húsz grammot – azaz két dekát – kért a pultnál, sőt még ahhoz is ragaszkodott, hogy szeletekben kapja meg…

Motorozni MZ-vel

Szabadidejében viszont a legtöbb magyarnak nem voltak nyelvi gondjai. A lakóotthonban inkább egymás között maradtak, együtt jártak szórakozni, sörözni, vacsorázni, mentek el meghallgatni a Fonográf zenekart vagy éppen Kovács Katit, Szűcs Juditot, Delhusa Gjont. Az ellenőrzés is magyar volt. „A lakóotthoni nevelőket a magyar fél választja ki és hagyja jóvá a pedagógiai és politikai-ideológiai területen fennálló követelmények figyelembe vételével az NDK-s foglalkoztatásra. Rendszerint olyan MSZMP-tagokról van szó, akik aktív tevékenységet folytattak a KISZ-ben, és már a Magyar Népköztársaságban foglalkoztak a fiatalok problémáival” – olvasható A magyar lakóotthoni nevelők foglalkoztatásának irányelvei című dokumentumban. (Zsebényi József kutatása alapján idézi Tóth György.)

Sokak kedvelt időtöltése volt az MZ-vel való motorozás. Kevesen hagyták ki a nudistastrandok tartogatta látnivalókat is. A diszkós nézeteltéréseket pedig alkalmanként más „vendégmunkásokkal”, algériaiakkal, kubaiakkal, lengyelekkel kellett rendezni. Ennek olykor meglett a böjtje. Vannak dokumentumok – így egy 1975-ös legfőbb ügyészségi feljegyzés – az NDK-ban élők által elkövetett bűncselekményekről.

Ezek szerint az ország bíróságai 1973–74-ben 309 ott dolgozó magyar fiatalt ítéltek el, főleg szándékos testi sértésért, kisebb részt közlekedési vagy vagyon elleni bűncselekményekért. Két fő kivétellel férfiakat, zömükben 23 év alattiakat vontak felelősségre. Ami viszont a Stasival, azaz a hírhedt keletnémet állambiztonsággal való összeütközést illeti, az általam megkérdezettek legfeljebb olyan esetről tudtak beszámolni, hogy egy kirándulás során túl közel merészkedtek az NDK–NSZK-határövezethez, ezért a határőrök figyelmeztették őket, forduljanak vissza.

Más visszaemlékezésekben is csak sporadikusan fordul elő a keletnémet állambiztonság. „Egy alkalommal meglátogattuk egy kolléganőnket, a meghívást más kollégáink is hallották. Másnap a műszak kezdetekor behívtak bennünket a műszakvezetőhöz, és azt kérdezték tőlünk, milyen tévét néztünk. Nem is értettük a kérdést, azt válaszoltuk, hogy a kolléganőnek csak egy tévéje van. A kolléganő elmondta másnap, hogy tilos nyugati tévét nézni, s ebből neki baja lehetett volna, ha kiderül, hogy nyugati adást néztünk” – olvasható Vass József összegyűjtött történetei között.

Stasi ide vagy oda, az NDK-t bizonyos szempontból nagyobb fokú pluralizmus jellemezte, mint a korabeli Magyarországot, illetve a társadalom fejlettebb szemlélete is megmutatkozott olyan dolgokban, amelyek azóta hazánkban is természetessé váltak. Ugyanakkor míg Magyarország volt a „legvidámabb barakk” a szocialista blokkban, a gulyáskommunizmus építője, addig az NDK „poroszosan” puritán világa és a belügyi szervek kíméletlen fellépése kemény diktatúra kereteit jelentették. A Stasi saját állampolgáraival kapcsolatban nem ismert pardont. A magyarok mindezt azonban alig érzékelték.

– Ott láttam először adventet, ez Magyarországon akkor még nem volt szokás – mondja Gergely Márta. Ő gödi lányként az utolsó csoportok egyikében, 1980-ban ment ki dolgozni Erfurtba, és három évvel később tért haza. Az is meglepte, amikor német férjet látott mosogatni – a feleség helyett. De a vallásosság nem meglepő. A lutheránus egyháznak az NDK-ban is megmaradtak a saját körei, és bár az MSZMP ottani megfelelője, a NSZEP vezető szerepe nem volt megkérdőjelezhető, mégsem működtettek egypártrendszert. Legális szervezet volt – igaz, alárendelt szerepben, úgynevezett blokkpártként – a Kereszténydemokrata Unió (CDU), amely később, az 1990-es újraegyesítéskor beolvadt az azonos nevű NSZK-beli tömörülésbe.

Egykori NDK-snak lenni ma életérzés – 55 és 70 év között járó magyarok életérzése. Sokukat csak becenevükön tartanak számon a többiek: KisMárti, Bicó, Claríta, Blazsej, Bibolya, PéZsé. 2008 óta minden évben összejöveteleket tartanak, ezeken több százan gyűlnek össze, felidézve a régi időket. Az utolsó munkanap az egyik legemlékezetesebb, amikor a kollégák és barátok egypfennigesekkel szórták meg az elbúcsúzót. Ezt hívták ezüstesőnek.

– Huszonöt év kellett ahhoz, hogy felébredjen bennünk a nosztalgia. Ilyenkor újra húszévesek vagyunk – mondja Gergely Márta (KisMárti), az NDK-s Magyarok Egyesületének titkára. Fiatalok voltak, kipróbálták és élvezték az önálló életet egy másik – igaz, szintén szocialista – országban.

Tiszta Amerika!

– Nekünk az NDK volt Amerika! – fogalmazott az egyik visszaemlékező. Két riportalanyom is felhívja a figyelmet Füzesséry András Ott voltál? című írására, amely szerintük a legjobban adja vissza ezt az életérzést. „Te is dolgoztál az NDK-ban? Hol? Merre? A rostocki Neptunban vagy a türingiai Neuhausban, esetleg Riesában vagy az erfurti Funkwerkben? A lipcsei nyomdagépeknél, avagy a freibergi higanygőztöltő gépek mellett dolgoztál? Nem? Akkor biztos Leunában vagy Bitterfeldben, esetleg Premnitzben – tudod, ott, ahol az üveggyapot úgy tönkreteszi az ember kezét. Ja, te marós voltál? Akkor biztos a karl-marx-stadti Unionnál, a Modulnál vagy netán a Spinn-nél melóztál… Te, öreg, te ott voltál. Te tudod, hogy mi az igazság. Téged nem lehet becsapni…”

Az NDK-s magyarok emléktúrákat szerveznek az egykori keletnémet városokba, emlékfákat ültetnek. Magazint nyomtattak, filmklubot működtetnek, sőt Bobákék csepeli házának telkén 2011 óta látogatható – előzetes bejelentkezéssel – egytermes NDK-s múzeum, amelynek anyagát a kint dolgozók adták össze. A szuvenírek mellett a keletnémet élet olyan mindennapi kellékei láthatók ott, mint az Orwo film vagy az Optima írógép. De ismerős lehet a nyolcvanas évek magyar otthonaiból számos háztartási kisgép, konyhai kellék is – mint amilyen „a kivehető ajtós NDK-s turmixgép” is.
– Elnyűhetetlen – mutat egy konyharuhát Bobák János.

A magyar dolgozóknak készült kétnyelvű kisszótárban ilyen kifejezések sorakoznak: Produktionsarbeiter = termelőmunkás, Leitspindeldrehmaschine = vezérorsós menetvágóeszterga. Egy kiállított NDK-minikönyvből Erich Honecker – 1971 és 1989 között a kommunista ország vezetője – mosolyog vissza sejtelmesen a látogatóra.

Bobák János ma is – negyven éve – villanyszerelő, felesége több területen is dolgozott. Gergely Márta utazásszervezésnél használta a német nyelvet napi szinten. De azok közül, akikkel e riport elkészítéséhez találkoztam, talán Pappné Windt Zsuzsanna karrierjéhez adott hozzá a legtöbbet a németországi munkatapasztalat.

Fotó: Reuters

Neuruppini faludísz nyolcvan kilométerre Berlintől. Felső képeinken: Bobákék csepeli egytermes múzeumának emléktárgyai

Ő 1970-ben ment ki Sömmerdába, az ottani irodagépgyártó vállalathoz, a Büromaschinenwerkhez. Később tanító, majd némettanár lett, 16 éve az Újpesti Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke egyben. Ma is élő a kapcsolata az egykori keletnémetekkel. Így látta, amint barátnője az újraegyesítés után tisztes polgári jóléthez jutott, cserélgethette a kocsijait, míg anno egy NDK-polgár még 10-15 évet várt kényszerűségből a Trabantjára.

– Megfordult a helyzet – mondja Pappné Windt Zsuzsanna. Magyarországon a kocsi egyszerűbben ment, itt lakáshoz volt különösen nehéz hozzájutni, míg a keletnémet pároknak szinte az ölükbe hullott a családi fészek. Az NDK-s múzeumban ki van itt függesztve Bobákné esküvői ruhája is. Nemrég ünnepelték a 38. házassági évfordulójukat.

Edina hamar letett a tervéről, hogy német férfihez menjen hozzá. Két év NDK-zás után visszaköltöztek Magyarországra, négy gyermeket neveltek fel. Talán a család NDK-s történetének is szerepe van abban, hogy a gyerekek közül hárman ma német nyelvterületen dolgoznak. Bo-
bákék 10-12-szer látogattak azóta vissza Erfurtba – igaz, egyre nehezebb ráismerniük Németországra, annyira megváltozott. De ez már egy másik történet.

Papírjaguár

Különleges meghívót küldött társainak pár hete Muczán Gábor, a magyarországi Trabant–Wartburg Klub elnöke. Az invitálás Érdre, a Földmunkás utcába szólt a most hatvanéves Trabant szobrának megkoszorúzására. Az NDK-s autó rajongói a Fővárosi Autópiaccal karöltve még az ötvenedik születésnapra, tíz évvel ezelőtt állíttatták a szobrot, ám az azóta a piacról magánterületre került át. Noha a Központi Statisztikai Hivatal 2016-os adatai szerint mintegy 15 ezer Trabant van forgalomban hazánkban, az NDK egykori népautója, a Volkswagen szocialista megfelelőjének szánt Útitárs – ezt jelenti ugyanis a Trabant, a szovjet Szputnyik névrokona – ma már inkább nosztalgia- és divattárgy, amelyet sokan nem annyira hajtanak, mint inkább a karosszériáját használják fel üzlethelyiség vagy kert dekorációjaként. A Trabant Németország 1990-es újraegyesítésekor az NDK kifulladásának és a változásoknak is a jelképévé vált – míg egyesek sajnálták, hogy lejárt az ideje, mások gúnyosan kinevették. A Go Trabi Go című film a keleti országok autóiban kevéssé járatosak körében is ismertté tette.

Jókívánságaink, Papundekli! – köszöntötte most a számos más gúnynevet, a magyaroknál többek között a „papírjaguárt” is kiérdemelt Trabantot a hatvanadik születésnapján a német Die Welt. Az első ilyen autó 1957 novemberében gurult le a szerelőszalagról Zwickauban. Az azt követő 33 év alatt 3,1 millió darabot gyártottak belőle, egy részük a szocialista testvérországokba, így hazánkba is került. Ebből a mennyiségből egyedül 2,8 milliót tesz ki a P 601-es modell, vagyis az a Trabi, amelyet a legtöbben a márkával azonosítunk.

Ezt a típust 1964 és 1990 között gyártották többféle változatban (szedán, kombi, Hycomat, Kübelwagen). A kétütemű motoros 601-es Trabant a teljes keletnémet nemzedék kiszolgálására volt hivatott, de iskolapéldájává vált annak, hogy az NDK diktatúrát erőltetett a szükségletekre – sem mennyiségileg, sem minőségileg nem tudta kielégíteni a megnövekedett igényeket, és ez annál nyilvánvalóbbá vált, minél inkább teltek az évek.

A hárommilliós darabszám csak akkor tűnik imponálónak, ha nem tesszük hozzá, hogy az ország 17 milliós lakosságából szinte minden felnőttnek volt Trabant- vagy Wartburg-igénylése, és még külföldre is kellett szállítani. Így aztán nem ritkán 10-15 évet kellett várni az autóra. A Trabi másik fő hendikepje – de ami később hozzásegítette, hogy szerethető nosztalgiatermékké váljék – a minőség volt. Ha megnézzük az 1957-től gyártott P 50-est, a kor színvonalán még akár elfogadhatónak is nevezhető kisautót látunk (igaz, tervezési hibákkal volt megáldva, például nem fért el benne egy család.) A jellegzetes, pöfögő hangot adó kétütemű motor, illetve a korszerű sztrádákra már egyáltalán nem való, mert életveszélyesen könnyű kompozitból készült kaszni a P 601-esnél vált teljesen anakronisztikussá.

De az NDK autóiparának ellátási zavarai és hibái dacára a Trabant fejlesztését inkább a politikai kontroll hátráltatta. Ez végzetes konokság volt, ám volt alapja. Az elképzelés szerint az NDK-polgárnak megfizethető és olcsón fenntartható kisautóra volt szüksége egy könnyen bejárható, Magyarországnál alig nagyobb országban – nem is azért, hogy a sztrádán a munkahelyére száguldozzon, mint az NSZK-lakos (a lakóhelyeket az NDK gyárak közelébe telepítették), hanem, hogy kipöfögjön a telkére, esetleg szabadságára utazzon Warnemündébe, a Balti-tenger nyáron sem éppen forró partjára.

Mindezt a számítást 1989–1990, a berlini fal leomlása és a német újraegyesítés, valamint a vele járó márkaátváltás húzta végérvényesen át, a keleti, új német tartományban pedig megkezdődött az autópark lecserélése. Ezzel együtt ma is járja még 35 ezer Trabant a német utakat.

(Magyar Idők hétvégi Lugas melléklet)


BEJELENTKEZÉS



Emlékezzen rám!

Bejelentkezés

Regisztráció

TÁMOGATÓINK
Derik Hungária
Cash Hungária Kft
TURUL ÉTTEREM ÉS PANZIÓ
J-ART SERVICE BUDEAPEST
NDK-s Kiállítás Budapest

PARTNER OLDALAK
Magyar Kulturális Egyesület Chemnitz és környéke honlapja
NDK-smagyarok.eu
Magyarok Hennigsdorfban
Dolgoztál az NDK-ban?
Magyar Egyesület Berlin e.V.
Németországi Magyarok
BICÓ és Bibolya oldala

LÁTOGATÓK AZ OLDALON
Oldalainkat 9 vendég és
0 tag böngészi


Részletes online tagok listája

KI VAN A CHATEN?
Jelenleg 1 tag van a Chat-en.
Belépek a CHAT-re

LEGÚJABB TAGJAINK

Joó László [Joó László]



Hivessy Ferenc [hferi1]



Próba2017 [bovill2017]



Benke Péter [benkepeter]



Kánya Gábor [Goregabor]



STATISZTIKA
  NDK-s Magyarok Egyesülete Webdesign: RÉVÉSZ COMPUTER és BDS Honlapkészítés: RÉVÉSZ COMPUTER